Hivatalos: meghalt az Iszlám Állam hírhedt hóhérja
A terrorszervezet kedden megerősítette, hogy tavaly novemberben Dzsihád Johnt megölte egy amerikai dróncsapás. 2015. november 12-én "végre mártírhalált halt Allah ügyéért, amit oly régóta áhított" – ezt írták az Iszlám Állam hivatalosnak mondható netlapjában, a Dabiqban. Rakka városában semmisítette meg dróncsapás az autót, amelyben Dzsihád John ült, és azonnal végzett vele.
A férfi az Iszlám Állam több propagandavideójában túszok torkait vágta el, és elrettentő "kirakathóhéra" volt az Iszlám Államnak. Volt túszok a férfit vérszomjas pszichopataként írták le.
Dzsihád John mozgalmi neve Abu Muharib al-Muhadzsir volt. A férfit valójában Mohammed Emwazinak hívták, brit állampolgár volt, kuvaiti apával és jemeni anyával. 1994-ben, hatévesen került családjával bevándorlóként Angliába, azon belül Londonba, ahol számítógépes programozónak tanult. Az Iszlám Állam dicshimnusszal felérő nekrológjában megjegyzi, hogy Dzsihád John állítólag gyűlölte a londoni életet.
Tavaly novemberben egyébként az Egyesült Államok "majdnem biztosra" mondta, hogy dróncsapással sikerült végeznie Dzsihád Johnnal. Steve Warren ezredes, az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíció szóvivője azt mondta, hogy Dzsihád Johnt egy amerikai drónról kilőtt, Hellfire típusú rakéta ölte meg a szíriai Rakka városban, egy kocsiban.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni